Az utóbbi hónapokban újból előkerült az az évekkel ezelőtt felkapott téma, miszerint a műanyag edények mikrohullámú sütőben mérgező anyagokat bocsátanak ki. Ez nem állja meg a helyét, az igazság ugyanis más – derül ki a Mindenár.hu összeállításból.
“Egy amerikai orvosi intézet (Walter Reed Army Medical Center) kutatócsoportja nemrég adta közre, hogy mikrohullámú sütőben nem szabad műanyag edényben ételt melegíteni!!! Csakis kerámia edényeket, illetve edzett üveget lehet használni, mert a műanyag és az ételben lévő zsír keveredése (a hó hatására) egy dioxin nevű anyagot vált ki, ami rákot okoz, főleg mellrákot. A dioxin nagyon mérgező anyag és a sejteket támadja meg. Az étel tetejére ne tegyünk műanyag fedelet, hanem egyszerű papírtörölközőt” – így hangzott az a lánclevél (hoax), ami még 2006-ban hasított végig az interneten, és már akkor is cáfolták. Az elmúlt hónapokban azonban ismét felmerült a kérdés, ezért érdemes újból helyretenni a dolgot. Először is a legfontosabb, ez a levélben foglaltak nem alátámasztottak, az arra alkalmas (mikrózható jelöléssel ellátott) műanyag edényt lehet bátran használni a mikróban.
A levélben szereplő állítások miatt még az illetékes állami hatóság is szót kért. Az Országos Kémia Biztonsági Intézet ugyanis májusban figyelmeztetést adott ki, amely szerint az említett levélben megfogalmazott állítások alaptalanok, tudományosan nincsenek igazolva.”A dioxinvegyületek elsősorban klórozott műanyagot tartalmazó hulladék, fa, szénhidrogének nem eléggé magas hőmérsékleten történő elégetésekor keletkeznek. Ezek a körülmények műanyag edényekben tárolt élelmiszerek mikrohullámú sütőben való melegítésekor nem jönnek létre” – derül ki az OKBI tájékoztatásából, amely hozzáteszi, az intézet a mikrohullámú sütőkben használt műanyag edényekből felszabaduló dioxinok által okozott egészségkárosodásra vonatkozó kockázatokat nem tartják reális veszélynek.
Szigeti Tamás, a független laboratóriumot működtető Wessling Hungary szakembere az OKBI állásfoglalással összhangban az élelmiszerárakat összevető, vásárlóknak tanácsokat nyújtó Mindenár.hu-nak azt mondta azt mondta, a megfelelő edényeket bátran lehet használni a mikróban. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy ellenőrizni kell az adott műanyag edényt, van-e rajta jelölés, amely szerint mikróban használható. Ugyanis azért vannak olyan műanyagok, amelyekből nemkívánatos, adott esetben mérgező anyagok kerülhetnek az ételekbe a mikrózás során. (A nem túl barátságos dioxinokról a laboratorium.hu cikkében olvashat bővebben.)
Égetni nem!
Az OKBI szerint a dioxinvegyületek a környezetből, akár napi szinten bekerülhetnek az emberi szervezetbe, és ott felhalmozódva kifejthetik káros hatásukat. A háztartási hulladékokban található klórtartalmú műanyagok – például PVC – hagyományos égetése során (700-800 Celsius-fokon keletkezhetnek dioxinok. Ne égessünk tehát otthon, a kertben, vagy a ház kályhájában, kemencéjében, kazánjában műanyag hulladékot.
Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (US EPA) vonatkozó jelentése szerint a mérgező dioxin a szenet égető berendezések, a hulladékégető berendezések, a fémgyártásra szolgáló olvasztókemencék, a dízelmotoros autók kipufogója, a tartósított fa elégetése, és a háztartási szemét elégetése során keletkezhet. A mérgező dioxinok négyötöde így került a környezetbe. Szigeti Tamás ezt azzal egészítette ki, hogy a dioxinok a természetben is előfordulnak: vulkáni füstökben, erdőtüzek füstjében és bizonyos agyagtípusokban is egyelőre nem tisztázott geokémiai reakciók termékeként.
Ha tetszett a cikk és érdeklődik a boltláncok aktuális akciós ajánlatai iránt, azokat összevetné egymással, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon.
Korábban pedig ezekről írtunk:
A Mindenár.hu ezekről írt korábban:
A Penny is betört a belvárosba
Veszélyesek-e a cukropótlók? – Mindenár.hu-iránytű
Mit tudnak a cukorpótlók? És mit nem? – Mindenár.hu-iránytű


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: