mindenár.hu

Lencse- és virslivadászat szilveszter előtt

A Mindenár.hu válogatása szerint a lencse kilós ára 270-400 forint körül alakul, a virsli kilónként 400 forintról indul. 

A boltláncok a karácsony után ráfordultak a szilveszterre: többek között lencsékkel, pezsgőkkel és virslikkel akcióznak. A Mindenár.hu áttekintette a boltok akcióit a szilveszteri alaptermékekre koncentrálva.

Valamennyi áruházban rengeteg pezsgő, sör, virsli és lencse került az akciós kínálatba. A lencse kilós ára 300 forint alól indul, de van 400 forint feletti egységár is. 

A virsliknél is nagyon széles a kínálat. A baromfivirsli kilója közel 400 forint, frankfurti virsliből egy kiló 500-600 közötti áron vihető haza több áruházláncból. A sima sertésvirsli 750 grammos kiszerelésben 380 forintba kerül. 

A virslihez passzoló mustár kilós ára 400-800 forint között szóródik márkától függően. A pezsgőkből már márkás is kapható 600 forint alatt, az egyik legismertebb márka, a Törley palackjáért sem kell 800 forintnál többet adni több áruházláncban. 

Ha tetszett ez a poszt, vagy aa többi bejegyzés, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre – időszakra – vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Mikor kerüljük el a boltokat?

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

Mennyiért adják a pezsgőt?

A kevésbé ismert pezsgőmárkák palackja 500 forint alatt van, a márkásakért pár száz forinttal többet kell fizetni az áruházláncok jövő hét közepéig tartó akciói alapján – derül ki a Mindenár.hu válogatásából, amelyben egy nagyágyú is szerepet kapott. 

Az év végi ünnepek egyik fontos kelléke a pezsgő, amely több száz éves múltra tekint vissza. A legenda szerint a Champagne régióban található hautvilliers-i bencés apátság egyik szerzetese, Dom Perignon találta ki ezt a borfajtát, de tényszerű bizonyítékokkal ezt természetesen nem lehet alátámasztani – az ugyanakkor tény, hogy a szőlő nagy barátjaként ismert szerzetes sokat tett a pezsgőgyártás megalapozásáért.  


Epernay – az egyik pezsgőfalu Champagne-ban (Forrás: Wikipedia)

A pezsgő – franciául Champagne – innen terjedt el szerte a világon. Az egyik legrégebbi francia gyártó, az 1743-ban alapított Moët&Chandon méregdrága termékei például a Forma-1-es futamok díjátadásán köszönnek vissza. 

Bár a neves gyártó termékei iránti magyarországi kereslet a magas ár miatt korlátozott, a Mindenár.hu akciós válogatásában is szerepel az említett gyártó: a Tesco viszonylag alacsony áron, 10 499 forintért ad egy palackot. Ez az akciós kínálat legdrágább darabja, a többi pezsgőt ennek töredékéért lehet elhozni a boltokból. 

A kevésbé ismert márkák palackjai 500 forintnál olcsóbban kaphatóak a jövő hét közepéig. Az ismert magyar márkák közül a Törley 800 forint alatt kapható, ahogy a BB termékei is. Utóbbi cuvée-változatai pedig 900 forintba kerülnek. 

Ha tetszett ez a poszt, vagy aa többi bejegyzés, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre – időszakra – vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Mikor kerüljük el a boltokat?

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

Mikor kerüljük el a boltokat?

Például, ha idegesek vagy éhesek vagyunk. Ilyen állapotban ugyanis könnyen lehet, hogy elköltünk egy rakás pénzt teljesen felesleges dolgokra. A Mindenar.hu pontokba szedte, hogyan kerüljük el a pazarlást.  

Mindenkivel előfordulhat, hogy olyan cikket vásárol, amelyre valójában semmi szüksége – legyen szó olcsóbb dolgokról, csokiszeletről, üdítőről, zokniról, vagy éppen drágább elektronikai termékekről, mobiltelefonról, egyéb háztartási eszközről.

Különösen igaz ez a karácsonyi bevásárlókörutak esetében, ezért a Mindenár.hu a személyi pénzügyekkel foglalkozó, takarékoskodási tanácsokat nyújtó amerikai Wisebread tanácsait kiegészítve pontokba szedte, hogyan küzdjünk az impuluzusváslárlás ellen.

Bár első látásra triviális tanácsoknak tűnnek, érdemes megfogadni ezeket, ha nem akarunk felesleges dolgokra költeni. 

– vásárlás előtt írjuk össze, valójában mire van szükségünk, és tartsuk magunkat a listához

– mielőtt elindulunk, szabjuk meg, körülbelül mennyi időt szánunk a vásárlásra, és igyekezzünk betartani (mintha utána más fontos dolgunk lenne, nem véletlen, hogy a bevásárlóközpontokban nincsenek órák a falakon)

– szintén az időhöz kapcsolódik: ha valamelyik terméket nagyon szeretnénk megvásárolni, akkor ne szaladjunk vele a pénztárhoz, hanem várjunk fél-egy órát, vagy akár több napot, gondoljuk át, hogy valóban szükség van-e rá

– emellett írjunk egy hosszabb távra szóló listát, amelyen azokat – az akár nagyobb kiadást jelentő – termékeket soroljuk fel, amelyekre a jövőben mindeképp szükségünk lesz, így céltudatosan tudunk rá spórolni

– ha lehet, nézzük meg a boltok kínálatát, az árakat, és az alapján válasszunk boltot (itt is vegyük figyelembe, hogy az adott boltot mennyi idő alatt, milyen költséggel – például üzemagyankiadás – érjük el)

– a költekezésre hajlamos emberek jobb, ha otthon hagyják a hitelkártyájukat, mert, ha nálunk van könnyen beleszaladhatunk felesleges kiadásokba 

– nem érdemes éhesen, idegesen vásárolni: abból csak a baj lesz, ebben az esetben nagyon nehéz megállni, hogy egy-egy falattal vagy egyébként szükségtelen termék megvásárlásával vidítsuk fel magunkat 

– nem javasolt olyan emberek társaságában menni vásárolni, akikről tudjuk, hogy kevésbé tudnak spórolni és próbálnak minket meggyőzni egy-egy termék megvásárlásáról, még akkor is, ha igazából teljesen felesleges termékről van szó

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a korábbi posztok, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre – időszakra – vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

Harcolnak a krumplival

Az egyik alapvető élelmiszer, a krumpli jelentősen drágult tavalyhoz képest, a piacokon minőségtől függően 90-300 forint körül van az ár, az áruházláncok pedig 110-140 forintért kínálják, ami elmarad az átlagos ártól. Mivel drágulás jöhet, ezért érdemes feltankolni. 

A legfissebb adatok szerint a krumpli országos átlagára 164 forint volt novemberben, az elmúlt 12 havi átlag pedig 178 forint volt. Ezzel szemben tavaly novemberben még 133, egy évvel korábban pedig 88 forint körül mozgott az ár. 

 Időjárás, áfa és a többi

A jelentős áremelkedésnek több oka van. Eleve kevesebb krumplit vetettek el a termelők, ráadásul komoly károkat, terméskiesést okozott az időjárás.

További probléma – ahogy arra Kecskés Gábor, a Országos Burgonyaszövetség elnöke egy közelmúltban tartott előadásában utalt -, hogy a hazai kereslet már-már trendszerűen csökken. A nagy kiszerelésű burgonya iránti kereslet gyakorlatilag elvesztette jelentőségét, de az áruházakban is jóval kevesebb mennyiség kerül értékesítésre mint néhány évvel korábban.

A szakember a magas áfa mellett az általános vásárlóerő gyengülését és a megváltozott fogyasztói szokásokat sorolta az okok közé. Mindezek eredményeként a termelői ár 30 százalékkal nőtt, ennek pedig egyenes hozadéka, hogy a fogyasztói ár is jelentősen emelkedett. 

Belőtték az árakat

A krumplifronton kialakult helyzet miatt elképzelhető, hogy tovább drágul a krumpli. Az sem kizárható, hogy a jövő év elején importra szorul Magyarország, bár az ágazati szakértők szerint az sem jelentene feltétlenül megoldást. Ugyanis az importból származó krumpli ára is magas lenne, mert az időjárás az európai krumplitermelőket sem kímélte. 

A legnagyobb budapesti piacokon pedig minőségtől függően 100-300 forint között szóródik az ár, a Mindenár heti válogatása szerint pedig az áruházláncokban az átlagár alatt kapható a krumpli. 

A Lidl például kizárólag szombaton 1111 forintért ad 10 kilót. A többi áruházlánc (Spar, Tesco, CBA) pontosan azonos árat szabott meg: a jövő hét közepéig 139 forintos áron kínálják a krumplit, az Auchanban az 5 kilós kiszerelés 699 forint, ami szintén 140 forintos kilós árnak felel meg. Ha a szakértők jóslata beválik, és drágulni fog a krumpli, akkor érdemes felhalmozni egy kisebb-nagyobb mennyiséget a mostani árakon. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a korábbi posztok, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

Megint összecsaptak a csokoládék

A Mindenár.hu ismét szemezgetett az áruházi akciókból, a 13 forintos kifli, a 140 forint alatti kenyér mellett a táblás csokik ismét összecsapnak. 

A Mindenár már írt arról, hogy a táblás csokik ára meglehetősen széles sávban szóródik, ezen a héten ismét fókuszba kerültek. A karácsonyi szezonnak köszönhetően az ismnertebb márkák (Boci, Milka) táblái 200 forint alatt kaphatóak több áruházláncban (Tesco, Spar, Penny). 

Bár szaloncukor minden áruházláncban kapható, jellemzően 900-1200 forintos kilós áron, országos akcióba azonban csak kevesen tették be, a Tesco a kimért szaloncukor kilóját 745 forintért kínálja, aki márkásat venne, az Auchanban talál 1599 forintért közel 40 dekás Milkát.

Az alapélelmiszerekből is erős a kínálat. Az Auchan 13 forintos kiflit küldött a heti versenybe, a Tesco 139 forintos kenyere is kedvező árat jelent, ahogy a Spar 169 forintos tartós teje is. A Pennyben étolajat érdemes venni 285 forintért, a Lidlt például a 39 forintos joghurtért érdemes felkeresni. 

Búcsút intett a drága liszt

A Mindenár.hu felmérései szerint a háztartásokban leginkább használt liszt stabilan 100 forint körül kapható a legnagyobb élelmiszerláncokban, az akciós termékek pedig rendre 90 alatt vannak. 

A KSH szerdán közölte a legfrissebb inflációs adatokat, amely szerint a finomliszt átlagára novemberben 146 forint volt. Ez azonban csak az országos átlag, a Mindenár.hu elmúlt hetekben történt árfelmérései szerint ennél jóval olcsóbban beszerezhető a termék. 

A nem akciós árak inkább 100-150 forint körül szóródnak márkától függően, ugyanakkor hetek óta a legnagyobb élelmiszerláncok egyike biztosan tesz az akciós kínálatába lisztet, ezek pedig elmaradnak a 146 forintos átlagártól. 

Az áruházak akcióit hétről hétre összevető Mindenár.hu felmérései szerint ugyanis az elmúlt hetekben a legjobb akciókban bőven 100, sőt jellemzően 90 forint alatt volt a kilós ár. Akad persze kivétel, a lisztpiac egyik vezető márkájának terméke még a 150 forintos szint körül mozog, ám ennek az ára is lejjebb jött, korábban még 180-200 forint körüli szinten mozgott.

Az árcsökkenés jelentős, mivel az áruházláncok tavaly ilyenkor még stabilan 150 forint körüli vagy annál magasabb áron adták a liszt kilóját – még akciósan is. Azóta fokozatosan olcsóbb lett. A liszt árának csökkenése a KSH adataiból is jól látható: tavaly decemberben 179 forint volt, majd januárban és februárban 182, innen kezdett lejjebb jönni az ár. A 12 hónapos átlagár 170 forint, ami szintén bőven meghaladja a jelenlegi bolti árakat.

Az árcsökkenés a legnagyobb forgalmú, a háztartásokban leginkább előforduló úgynevezett BL-55-ös minőségű lisztre vonatkozik, amely Táfelspicc liszthatározója szerint a háztartásokban legtöbbet használt lisztfajta, valamint a pék- és cukrásztermékek, felvertek, omlós tészták és kekszek alapja. Ebből készülnek a kelt tészták, sütemények, ezzel panírozunk, habarunk. Kenyérsütéshez azinban kevés a sikértartalma, ehhez keverve, vagy sikérrel dúsítva használható.

A Penny is betör a belvárosba

A három nagy diszkontlánc közül eddig csak az Aldi és a Lidlnek volt  egysége a Nagykörúton belül, a jelek szerint azonban a Penny is beszáll a versenybe. 

Penny Market nyílik a József körút és a Krúdy Gyula  utca sarkán, egy korábbi játékterem helyén. 

Forrás: Mindenár.hu
Ez lesz a bejárat, a kép bal oldalán a szomszédos élelmiszerüzlet neonja világít

Bár hivatalosan nincs megerősítve az információ, a jelek egyértelműek. Egyrészt a kerület honlapján található egy műszaki leírás a bolt kialakításáról, valamint az egyik kirakatüvegről leszakadt a takarófólia, és a benti, egyelőre becsomagolt bolti bútorokon, berendezéseken lévő matricákról látszik, hogy Penny nyit boltot. (Mindenár hétfőn reggel e-mailben érdeklődött a Penny Marketnél, hogy valóban az üzletlánc nyit-e boltot a kérdéses helyen, amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.) A bolt kialakítása gyorsan halad, így elképzelhető, hogy még karácsony előtt megnyílik az üzlet, amely várhatóan hétfőtől vasárnapig reggel 7-től 22 óriáig lesz nyitva. 


Már a bútorok is megérkeztek – a matricákon látszik, hogy a Penny a megrendelő

A Penny lépése logikus, mivel legnagyobb vetélytársai, a Lidl és az Aldi már megvetette a lábukat a tágan értelmezett belvárosban, vagyis a Nagykörút és a Duna közötti területen. A Lidl a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugatinál, az Aldi pedig az V kerületi – a Parlamenthez közel lévő – Báthory utcában nyitott boltot. A Nagykörúton kívül, de attól néhány utcányira is több boltot nyitott a Lidl és az Aldi, most pedig a Penny is beállt a sorba. 

Fordulat

Pedig a diszkontláncok korábban elsősorban a külvárosban terjeszkedtek, de több oka van, hogy Budapest belső kerületei felé fordultak. Feltehetően a plázastop néven ismert szabályozás miatt.

A kormány ugyanis minisztréiumi engedélyhez kötötte az új egységek nyitását, és piaci pletykák szerint a szabályozás azonban részben a tőkeerős diszkontok terjeszkedését kívánta megakadályozni. A diszontok az engedélyeztetéssel járó macera helyett inkább meglévő ingatlanokat vettek célba, azokra ugyanis nem vonatkozik a plázastop.

A Penny lépésével tovább fokozódik a vásárlókért folytatott verseny a belvárosban: a diszkontlánc megjelenése az új egység közvetlen szomszédságában lévő G-Rbobynak jelenti legnagyobb kihívást, de néhány sarokra lévő CBA- vagy Spar-egységeknek, illetve az egy-két megállónyira lévő Mátyás téri Tescónak, a Teleki téri Lidlnek, Tűzoltó utcai és Rákóczi úti Aldinak is konkurenciát jelenthet. 

Hol vegyünk csirkemellet, sertéscombot és pisztrángot?

Az áruházak akciós kínálatában most is jelentős eltérések lehetnek a húsok között. A csirkemellfilénél például 15 százalékos lehet a differencia. 

A szaloncukor után a Mindenár a húsakciók között válogatott. Az összeállítás szerint az áruházak ajánlatai között jelentős különbségek adódhatnak. 

A csont nélküli sertéskaraj kilójához például közel 1300 forintért hozzá lehet jutni az Auchanban, ez kedvező, mivel jóval elmarad a KSH által mért – utóbbi 12 hónapra vetített – 1435 forintos átlagártól. Ugyanakkor a kínálatban szerepel ezt megahaladó 1500 forint feletti kilós ár is. A csontos karaj ára pedig 1235-1399 forint között szóródik. 

A sertéscomb is bőven az átlagár alatt kapható, a Tescóban például 1159 kilója, szemben a 1400 forintos 12 hónapos átlaggal – derül ki a Mindenár válogatásából. 

A csirkemellfilé esetében sem mindegy honnan vásárolunk, a Spar például kilónként 1300 forinttal is beéri, a többiek azonban 1400-1600 forintot kérnek érte, a csontos csirkemellhez azonban alig több mint 1000 forintért is hozzá lehet jutni. A különlegesebb termékek közé sorolható halakból a Lidl friss pisztrángja emelkedik ki, a félkilós hal 800 forintba kerül, de az ajánlat csak vasárnap estig él. (A többi húsakció jellemzően a jövő hét közepéig tart.)  

Hol érdemes szaloncukrot venni?

A szaloncukor kilóját az akciós kínálatok szerint a héten a legolcsóbban 750-770 forintért lehet megvenni, a márkás szaloncukrok ára azonban jóval magasabb. 

Az egyik legnépszerűbb karácsonyi termék, a szaloncukor egyelőre nem mindegyik lánc heti akciós ajánlatában jelent meg, de azért találni kedvező ajánlatot. 

A termék erejét jelzi, hogy a GfK Hungária piackutató társaság adatai szerint a tavalyi szezonban egy háztartás átlagosan 4026 forintot költött egyenként 2,9 kiló szaloncukor megvásárlására, és a háztartások kevesebb mint fele vásárolt ebből a termékből. A legkedveltebb a zselés szaloncukor volt, majd a marcipános ízesítés következett. 

A GfK szerint az ár a legfontosabb a vásárlók döntésénél, ezt bizonyítja, hogy emelkedik a kimért szaloncukrok aránya a teljes szaloncukor-eladásból: míg 2010 karácsonyán a háztartások által megvásárolt mennyiség kevesebb mint fele származott kimért termékekből, addig ez az arány 2012 karácsonyára 60 százalék fölé emelkedett.

A Mindenár heti akciós válogatásában szereplő legolcsóbb kimért szaloncukorból több mint 5 kiló férne bele a GfK által említett, egy családra jutó több mint 4 ezer forintos szaloncukor-kiadásból, vagyis a tavalyi átlagnál olcsóbban lehet beszerezni. A Penny Marketben ugyanis egy kiló kimért szaloncukor (többféle ízesítésű, köztük zselés) 749 forint. Az Auchan is akciózik, 769 forintért adja a kimért szaloncukrot.

Olcsóbb a tavalyi átlagnál

Az országos akciós kínálatban nem mindenhol jelenik meg, de természetesen a többi áruházláncban is kapható a kimért szaloncukor: a CBA Cent Blaha Lujza téri egységében a hét közepén 799 forint volt a kimért szaloncukor kilója. A Lidlben és a Sparban pedig 999 forintért adtak egy kilót, utóbbi árak szintén bőven elmaradnak a GfK által mért közel 1400 forintos kilós tavalyi átlagártól. 

A kimértnél jóval magasabb áron kaphatóak a dobozos, márkás szaloncukrok. Az ismertebb márkák (pl.: Szamos, Milka, Bonbonetti, Stühmer) kilós áron több ezres tételt jelentenek. A Mindenár szerint a márkás termékek esetében érdemes odafigyelni a kilós árra. Például a Stühmer egyik válogatása 185 gramm, amely a Sparban 999 forintba kerül, míg a Szamos válogatása az Aldiban ugyanennyi, de csak 161 gramm szaloncukor jár érte.  


Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

Mikulás-csomagokba kerülő táblás és szeletes csokik az egyik leginkább változó árú termékek közé tartoznak. A márkás táblás csokik akció nélkül 300 forint körüli áron vagy, annál drágábban kaphatóak, de sokszor akcióznak velük, olyankor 50-130 forinttal is olcsóbbak lesznek – derül ki a Mindenár.hu adataiból. A héten egyébként több márkás táblás csoki 200 alatt kapható, az egyik prémium kategóriába sorolt csoki pedig a megszokottnál jóval olcsóbb.

A csokinak tulajdonképpen mindig szezonja van, de a december a Mikulás és a karácsony miatt különösen fontos hónap, így a kérdéses termékek ára is a középpontba kerül. A Mindenár hőnapok óta figyeli a csokoládék bolti árát, és kijelenthető, hogy az egyik legváltozékonyabb termékről van szó.

A piac egyik legismertebb szereplője, a Milka többféle változatához jellemzően 250-300 forintért lehet hozzájutni, de rendszerint valamelyik áruházban akciós, akkor pedig bőven 250 forint alá mehet az ár. Ez igaz a másik fontos piaci szereplőre, a Boci különböző változataira is. Fontos továbbá, hogy alapesetben a táblás csokik 100 grammosak, de vannak olyan változatok, amelyek 10-15 grammal is könnyebbek, és azonos áron kínálják.

Kakaóbab – belőle készül a csoki (Forrás: Origo)  

A szerdáig, csütörtökig tartó heti akciókból a Mindenár a népszerűbb csokimárkák ajánlatait. A Tesco és a Lidl lényegében azonos áron 195, illetve 199 forintért adja a Milka-család tagjait, ez valamivel 2 ezer forint alatti kilós egységárnak felel meg. A Tescóban csak 3 tábla megvásárlásánál érvényes a 200 alatti ár, egy tábla ára amúgy 293 forint. A CBA Centekben a Boci csokik csak 179 forintba kerülnek, ám ehhez szintén legalább három darabot kell venni. Egy darab ára egyébként 199 forint, annyi mint a Sparban. (Kilós áron tehát ezek is 2 ezer alatt vannak.)

A prémium kategóriát képviselő, több mint 100 éves múltra visszatekintő,a közelmúltban újjáélesztett  Stühmer-táblák pedig a megszokott 500-700 forintnál jóval alacsonyabb, 400 forint alatti áron kaphatóak a Pennyben. Kilónként a Stühmer-táblák közel 4 ezer forintba kerülnek.  

Az Aldiban a szeletes csokik két ismert képviselője, a Bounty és a Snickers akciós, a 85, illetve 75 grammos kiszerelés 149 forint, kilónként 1752-1986 forint. Ezek egyébként az Auchanban is akciósak, 115 forintot kérnek az 57 grammos kiszerelésért, kilós áron tehát 2018 forintba kerülnek. Ezek a szeletes csokik ennél is tudnak olcsóbbak lenni, pár héttel ezelőtt az egyik láncban a 75, illetve 85 grammos szeletekért 119 forintot, azaz kilónként 1400-1600 forintot kellett adni. 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!