mindenár.hu

Van igény a vasárnapi Tescóra? Beszédes a válasz

A vasárnapi boltzár, valamint az online boltok házhoz szállítására vonatkozó tilalom miatt többen megjegyezték, hogy a vasárnapi kiszállításra nincs komolyabb igény. A Tesco online boltjának naptára azonban mindennél beszédesebb választ ad. 

Komoly vita alakult ki a napokban arról, hogy a vasárnapi boltzár bevezetése után az online boltok szállíthatnak-e házhoz vagy sem. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nem, azonban akadnak iparági szakértők, akik szerint igen, ráadásul a Hvg.hu szerint  a szaktárcánál “áll a bál”, az NGM-ben az nyomozzák, ki közölte az online boltok kiszállítására vonatkozó tilalmat, mert házon belül is az a vélemény, hogy végrehajthatatlan.

Forrás: Wikipedia

Forrás: Wikipedia

A vasárnapi boltzár online boltok forgalmára gyakorolt várható hatásáról több értelmezés előrejelzés látott napvilágot. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület korábbi elnöke, Kis Ervin Egon a vasárnapi boltzárról a Hír24-nek nyilatkozva közölte: azt mondta, nem lesz komoly hatása, nem jellemző itthon a vasárnapi kiszállítás, csupán az online éttermek viszik házhoz rövid időn belül a rendelést, de rájuk nem vonatkozik az elrendelt pihenőnap. A G-Roby szintén a Hír24-nek azt mondta, hogy több mint 14 éve végeznek házhoz szállítási tevékenységet, ám eddig sem szállítottak házhoz vasárnap, sőt szombat délután sem. “Ügyfeleik megkérdezéseiből kiderült, hogy nekik nincs is erre igényük. Így a döntés minket egyelőre nem érint. Persze minden attól függ, hogy a hagyományos boltok vasárnapi zárva tartása mennyire rendezi át a fogyasztói szokásokat, de én azt gondolom hogy azok nem az online vásárlás irányába változnak majd” – mondta Nagy Sándor a GRoby ügyvezetője a Hír24-nek.

 A Hvg.hu cikkében Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület jelenlegi elnöke, Ormos Zoltán, azt mondta,  a vasárnapi zárva tartás elrendelése önmagában is lehet a magyar e-kereskedelem katalizátora. “Szimplán amiatt, hogy az emberek az eddig vasárnap, vásárlásra fordított idejükben otthon ülve több szabadidőhöz jutnak, és így több idejük lesz az internetes barangolásokra is, Kiss Gergely az eNet szakembere is azt állítja, hogy a vasárnapi zárva tartás, közvetve az e-kereskedelem hazai erősödését fogja előidézni.

Egyértelmű válasz a vásárlóktól

Arra, hogy van-e igény a vasárnapi kiszállításra, mindennél beszédesebb választ ad a Tesco online áruházának naptáráról – még csütörtökön készített  – kép:

tesco1111

Teljes kapacitáson működik a házhoz szállítás – Forrás: Tesco online boltjának honlapja

 

Bár arról nincs kép, a Mindenár.hu még a karácsony előtt is nézte a Tesco online boltjának naptárát, akkor is hasonló volt a helyzet, a vasárnapi időpontok napokkal előbb beteltek. Jó hír azonban, hogy a jövő hét vasárnapjára még vannak foglalható időpontok. Magyarul a sokan vannak, akik élnek a vasárnapi kiszállítás lehetőségével. 

Ha tetszett a cikk és érdeklődik a boltláncok aktuális akciós ajánlatai iránt, azokat összevetné egymással, akkor látogassa meg a Mindenár.hu oldalát vagy kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon

A Mindenár.hu ezekről írt korábban:

Hvg.hu: Áll a bál az NGM-ben a házhoz szállítás miatt

Házhoz szállítás: várni kell a pontos szabályokra – Szlovákiába mehetnek az online boltok?

Jöhetnek az Aldi-tejboltok, Lidl-pékségek?

NGM: Tilos lesz a házhoz szállítás

Újabb benzinkutakon jelenhet meg a Spar

A Tesco nyitva marad – csak másképp

Mi az a csoki? Melyik csoki jobb vagy rosszabb? – Mindenár.hu-iránytű

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!