mindenár.hu

Magyar nagyágyú veheti át a szlovák tej helyét

 Kiverte a biztosítékot az olcsó szlovák tej Magyarországon: a minisztérium vizsgálatot indított, a gazdák  demonstráltak, a hatóság lefoglalt több tízezer liter tejet. A megüresedett piaci helyet a jelek szerint  Csányi Sándor OTP-vezér kezében lévő agrárbirodalom egyik tejmárkája lépne be.

Fotó: Sxc.hu

A tejpiac főszereplője

  Az olcsó külföldi, elsősorban szlovák tej régóta aggasztja a tejpiac szereplőit, elsősorban azért, mert  kiszorítják a magyarokat a piacról. A sajtóban megjelent hírek szerint az import tejek többek között  áfabűvészkedés miatt adhatók olyan olcsón.

Az utóbbi hetekben felgyorsultak az események. A tejes  gazdák demonstráltak, tejet locsoltak a földre az egyik áruház parkolójában; a Földművelésügyi Minisztérium júliusban vizsgálatot indított a szlovák tej útjának feltérképezésére, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rajtaütésszerű ellenőrzések eredményeként 37 ezer liter külföldi tejet vont ki a forgalomból, a Tej Terméktanács pedig feljelentést tett a One Euro Market Kft.-nél tapasztalt kereskedelmi gyakorlat miatt – derül ki a Mindenár.hu összeállításából.

A hatóságokat és gazdákat felhergelő, 1,5 százalékos zsírtartalmú szlovák tejet a Mindenár.hu statisztikái szerint az áruházláncok jellemzően 170 forint körüli akciós áron adták az elmúlt egy év során.

Ki veszi át a szlovák tej helyét?

Az elmúlt hónapokban azonban megjelentek a magyar kihívók. Az oldal statisztikái szerint a szlovák tej egyik legfőbb vetélytársa a Csányi Sándor kezében lévő Sole-Mizo márkája, a Farmer tej 1,5 százalékos teje. Ezt a terméket több áruházlánc az elmúlt hetekben adta közel 170 forintos áron. Arra is volt példa, hogy egy másik magyar gyártó – az Alföldi Tej – egyik márkája, egy 0,1 százalékos zsírtartalmú tej is hasonló áron került a polcokra, ám ez az alacsonyabb zsírtartalma miatt nem teljesen vethető össze a 1,5 százalékos tejjel. A Csányi-birodalom mostani szerepéhez akár az is hozzájárulhat, hogy egy júliusban megjelent kormányhatározat szerint a kormány stratégiai megállapodást köt Csányi Sándor agrárvállalataival, köztük a Sole-Mizóval.

(tovább…)

Halálos is lehet a gyertyás megoldás!

A gyertyateszt nem elég a borospincében. A Mindenár.hu a hatóság segítségével megdönt egy tévhitet a közeledő szüreti szezonapropóján. 

A szüreti szezonban a must erjedése mindennapos dolog, de veszélyes üzem, a közben keletkező mustgáz – azaz a szén-dioxid –   a pincékben felhalmozódhat: a padló szintjétől felfelé terjed, és kiszorítva az oxigént fulladást okozhat.

A gyertyapróba nem elég, rendes érzékelő kell.

A gyertyapróba nem elég, rendes érzékelő kell.

Sokan az úgynevezett gyertyapróbával tesztelik az adott pincét: egy égő gyertyával mennek le a pincébe, ha pedig elalszik a gyertyaláng, az arra utal, hogy magas a szén-dioxid-szint, és el kell hagyniuk a pincét.

A gyertyapróba azonban nem megfelelő megoldás. A gyertya lángja ugyanis általában csak 14 százalékos szén-dioxid-tartalomnál alszik el, miközben a 9 százalékos szén-dioxid-tartalom mellett akár 5-10 perc alatt halálos széndioxid-mérgezést kaphat egy ember – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának figyelmeztetéséből. Márpedig a szén-dioxid agresszív gáz: a központi idegrendszerre hat, szédülést, hányingert, illetve mentális zavart okozhat, nem beszélve a halálos dózisról.

Mi következik ebből? Ha biztosra akarunk menni, akkor el kell felejteni a gyertyával való kísérletezést, és megbízható, engedéllyel rendelkező gázérzékelővel kell felszerelni a pincét, illetve csak olyanba szabad menni, ahol ilyen van – na és persze nem riaszt épp.  Ha pedig nincs érzékelő a pincében, és csak gyertya van a pincelátogatónál, akkor még az is jobb, mint a semmi, ha elalszik a láng, azonnal el kell hagyni a helyiséget.

 

Tragédia ellen – tanácsok gombaevéshez

Az erdőből beszerzett gomba ugyan ingyen van, de komoly veszélyeket rejthet. Épp ezért fontos néhány tanácsot megfogadni. A Mindenár.hu összeállításából kiderül, mire kell vigyázni, illetve az is, mennyibe kerül mostanság a gomba. 

A csapadékos időjárás sokak nyaralásába rondított bele, a gombák azonban nyertek vele, a sok eső miatt hosszú lesz az idei gombaszezon. Erre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely pár jó tanáccsal segíti a hobbigombászokat. A figyelmeztetéseket érdemes megfogadni, mert a vadon, erdőben szedett gomba igen kockázatos élelmiszer lehet. Éppen ezért fontos, hogy gombaszakértővel vizsgáltassuk meg a gombát.

Forrás: Sxc.hu

Ne kockáztassunk a gombával!

A hatóság a saját oldalán felsorolja a bejegyzett gombaszakértőket, valamint informál arról is, mely piacokon alkalmaznak gombaszakértőt. Ők, mármint a gombaszakértők egyébként nem csak azt mondják meg, melyik gomba ehető és melyik nem, hanem azt is, hogyan kell az egyes gombákat elkészíteni ahhoz, hogy meg lehessen őket enni. Van olyan gomba, amelyet például 20 percen keresztül kell főzni.

(tovább…)

Spéci tésztát csinált egy budapesti cég

Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett ki a budapesti Caprivous Kft. 

A társaság összesen 146 millió forintot költött a beruházásra, ezen belül a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert a Széchenyi Tervből. A tojásfeldolgozással, tojástermékek gyártásával foglalkozó társaság 2012 novemberében kezdett hozzá a munkához, ennek keretében kifejlesztette a természetes eredetű antioxidánsokkal és omega-3 zsírsavakkal dúsított száraztészta prototípusát. A Trikolór nevű tészta hozzájárulhat a fogyasztók egészségvédelméhez, általános egészségi állapotának javításához- számolt be a különleges fejlesztésről az MTI.

A projekt a kft. szigetcsépi telepén valósult meg a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával együttműködésben. A projekt elsődleges célja a tojótyúkokat érő hőstressz hatások mérséklése, valamint a tojás, mint alapanyag minőségének javítása, a másodlagos cél a tészta természetes antioxidánsokkal és omega-3 zsírsavakkal történő dúsítása volt.

A vállalkozás közleménye szerint több mint 23 éve foglalkoznak tojásfeldolgozással, tojástermékek és tojásporok előállításával. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat 3 munkahelyet tud megőrizni, így jelenleg 65 dolgozót foglalkoztatnak. A nyilvános cégadatok szerint a kft. nettó árbevétele tavaly 2,38 milliárd forint volt, míg 2012-ben 2,43 milliárd forintot tett ki.

Most akkor megéri-e a babavíz vagy sem?

A 25 év alatt hatvanszorosára hízó ásványvízpiac speciális szegmensét alkotják az úgynevezett babavizek, amelyek jóval drágábbak, mint a hagyományos társai. A kérdés az az, hogy indokolt-e a babavizekért többet kifizetni.

 

Újra elővette a víztémát a legnagyobb boltláncok árait rendszeresen összehasonlító Mindenár.hu. (Az ásványvíz és a csapvíz harcáról szóló korábbi cikket itt olvashatja el.)  A Mindenár,hu statisztikái szerint a különböző márkájú babavizek durván kétszer annyiba kerülnek, mint a hagyományos társaik, literenként durván 100 forintért kaphatóak, ám van kivétel is, az utóbbi hónapokban előfordult másfél literes babavíz 70 forint körüli áron. Mindenesetre a legtöbb babavíz ára jellemzően jóval magasabb a hagyományosnál.

Fotó: Nlcafe.hu
Fotó: Nlcafe.hu

Miért baba?

Kérdés, hogy érdemes-e rájuk többet költeni, de ehhez először is tisztázni kell, hogy mitől babavíz a babavíz. Elméletileg ezeket a vizeket steril üzemben, aszeptikusan kezelik, az már egy más kérdés, hogy a babákat sterilen kell-e táplálni. Erről majd egy következő cikkben számolunk be, mindenesetre az tény, hogy a ma 30-50 éves generációnál szó sem volt steril táplálásról, és a tudomány nem igazán tud arról, hogy ennek – azaz a steril táplálás gyerekkori hiányának – lenne bármiféle káros hatása.

(tovább…)

Vizsgáztak a virslik és a párizsik – közel 10 százalékukat elkaszálták

A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriuma virsliket, krinolinokat, párizsikat vizsgált. A töbséggel nem volt gond: 52 vizsgált termékből 4 nem volt megfelelő, másik 4-nél a címkén más volt, mint ami a termékekben. 

Nagyszabású vizsgálatot végzett virsli-, párizsi- és krinolinfronton a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma. A vizsgálat arra irányult, hogy az ellenőrözött, boltokban forgalmazott termékek megfelelnek-e az élelmiszerkönyvi előírásoknak, és helyesen van-e rajtuk feltüntetve a tápanyagtartalom.

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a természetes vagy műbélbe töltött húspépet tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstölt, füstöletlen vagy füst ízesítésű termékek hústartalmának el kell érnie a 40 százalékot. Az Élelmiszerkönyv egyben felsorolja, hogy a szóban forgó virslik, krinolinok és párizsikban mennyi lehet a fehérje, a zsír, és a nátrium-klorid. “Korábbi hústermékekre vonatkozó vizsgálataink során gyakori volt az, hogy a termék címkéjén feltüntetett fehérje-, zsír- és nátrium-klorid tartalmak nem feleltek meg a mért értékeknek, a vizsgálat például magasabb zsírtartalmat, vagy éppen kevesebb fehérjetartalmat igazolt” – ezzel indokolta a hatóság a mostani ellenőrzést.

Forrás: nlcafe.hu

Forrás: nlcafe.hu

Az 52 ellenőrzött termék közül 4 nem ment át a vizsgán, ezeket kifogásolhatónak minősítette a hatóság. A Kinga  baromfivirsli, a Tesco Value Baromfipárizsi fehérjetartalmát fehérjetartalmát nem találták megfelelőnek az ellenőrök, figyelemmel arra, hogy a termék nem tartalmazta az élelmiszerkönyvi előírásban rögzített alsó határértéket. A Dulano 8 füstölt bécsi virsli és a Pikker krinolin pedig azért nem ment át a vizsgán, mert a zsírtartalmuk magasabb volt az előírtnál.

Nem az van rajta, ami benne

9 terméknél a címkén feltüntetett tápértékek nagyban eltérek a valós értékektől. Ezzel kapcsolatban a vizsgálati jelentés azonban két fontos dolgot említ. Egyfelől azt, hogy a különbségek sokszor pozitívak, azaz az adott termékben több volt a fehérje, vagy éppen kevesebb volt a zsír. Másrészt arra is felhívja a figyelmet a hatóság, hogy a speciális étrendet követők, diétázók számára a címke jelenti a kapaszkodót, az alapján tudják kiválasztani a megfelelő terméket. Ha pedig azon nem a valós érték szerepel, az gondot jelenthet számukra. A negatív eredmények közé sorolta a labor a címkézés esetében, hogy 4 termék (Dárdás baromfipárizsi, Ász-Kolbász Kft. baromfipárizsija, Zimbo Light marhapárizsi, Dárdás baromfivirsli), magasabb volt a zsírtartalom, mint ami a címke ígért.

“Mindösszesen tehát az élelmiszerkönyvi előírások vonatkozásában 7,7 százalékos kifogásolási arány mutatkozott, míg a tápértékjelöléssel kapcsolatosan a vizsgált húskészítmények 17,3 százalékánál volt tapasztalható eltérés” – áll az vizsgálat összegzésében.

Az ár is árulkodó

A boltláncokban kapható élelmiszerek árait összehasonlító, vásárlói tanácsokat nyújtó Mindenár.hu szerint a virslik, párizsik esetében a legolcsóbb kategóriájú termékeket óvatosan kell kezelni, és érdemes elolvasni, mit írnak róluk a címkén. Sok esetben ugyan megfelelnek az előírásoknak, de kevés bennük a megfelelő hús, az igazi virsli, amiben a megfelelő húsból van megfelelő mennyiség, az az áron is látszik. Másként: 200-600 forintos kilós áron inkább valamiféle húsmasszát vagy szójakukacot kapunk, a rendes virslik ára azonban inkább 1000 forint körül mozog.

Ha tetszett a cikk és érdeklődik a boltláncok aktuális akciós ajánlatai iránt, azokat összevetné egymással, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon

Korábban pedig ezekről írtunk: 

A Mindenár.hu ezekről írt korábban:

A Penny is betört a belvárosba

Veszélyesek-e a cukropótlók? – Mindenár.hu-iránytű

Mit tudnak a cukorpótlók? És mit nem? – Mindenár.hu-iránytű

Pénzpocsékolás az ásványvíz?

Legyél te is fagylaltellenőr!

 

 

Mikrosütő vs. műanyag – van-e edényveszély?

Az utóbbi hónapokban újból előkerült az az évekkel ezelőtt felkapott téma, miszerint a műanyag edények mikrohullámú sütőben mérgező anyagokat bocsátanak ki. Ez nem állja meg a helyét, az igazság ugyanis más – derül ki a Mindenár.hu összeállításból. 

“Egy amerikai orvosi intézet (Walter Reed Army Medical Center) kutatócsoportja  nemrég adta közre, hogy mikrohullámú sütőben nem  szabad műanyag  edényben ételt melegíteni!!! Csakis kerámia edényeket,  illetve edzett üveget  lehet használni, mert a műanyag és az ételben lévő zsír  keveredése (a hó  hatására) egy dioxin nevű anyagot vált ki, ami rákot okoz,  főleg mellrákot. A  dioxin nagyon mérgező anyag és a sejteket támadja meg.  Az étel tetejére ne  tegyünk műanyag fedelet, hanem egyszerű  papírtörölközőt” – így hangzott az  a lánclevél (hoax), ami még 2006-ban  hasított végig az interneten, és már  akkor is cáfolták. Az elmúlt hónapokban  azonban ismét felmerült a kérdés,  ezért érdemes újból helyretenni a dolgot.  Először is a legfontosabb, ez a levélben foglaltak nem alátámasztottak,  az arra alkalmas (mikrózható jelöléssel ellátott) műanyag edényt  lehet bátran használni a mikróban.

Fotó: Nlcafe.hu

Fotó: Nlcafe.hu

 A levélben szereplő állítások miatt még az illetékes állami hatóság is szót kért. Az Országos Kémia Biztonsági  Intézet ugyanis májusban figyelmeztetést adott ki, amely szerint az említett levélben megfogalmazott állítások alaptalanok, tudományosan nincsenek igazolva.”A dioxinvegyületek elsősorban klórozott műanyagot tartalmazó hulladék, fa, szénhidrogének nem eléggé magas hőmérsékleten történő elégetésekor keletkeznek. Ezek a körülmények műanyag edényekben tárolt élelmiszerek mikrohullámú sütőben való melegítésekor nem jönnek létre” – derül ki az OKBI tájékoztatásából, amely hozzáteszi, az intézet a mikrohullámú sütőkben használt műanyag edényekből felszabaduló dioxinok által okozott egészségkárosodásra vonatkozó kockázatokat nem tartják reális veszélynek.

(tovább…)

Újbudán támad a Lidl

A boltláncok folytatják a terjeszkedést, most a Lidl nyitott újabb boltot központ helyen, a Körtér mellett.

Az élelmiszerárakat összehasonlító és vásárlóknak tanácsokat nyújtó Mindenár.hu korábban többször írt a boltláncok terjeszkedéséről, valamint arról, hogy a plázastop miatt a boltláncoknak meglévő ingatlanokban kell kialakítaniuk az újabb egységeiket. Legutóbb arról volt szó, hogy az Auchan a Lukoil-kutakon nyitna kis boltokat. (Az értesülést az Auchan nem cáfolta, de nem is erősítette meg.)

Körtér

Megérkezett a Körtér mellé a Lidl – Fotó: Wikimapia.org

 

 

Annyi biztos, hogy boltláncok keresik a lehetőségeket a terjeszkedésre. A diszkontláncok, így az Aldi, a Penny, és a Lidl szakított azzal az évekkel ezelőtti gyakorlattal, hogy a városok szélén nyissanak csak boltokat, valamennyi boltlánc egyre beljebb megy, Budapesten az elmúlt 1-2 évben a Nagykörúton belül is több egységet nyitottak. A terjeszkedés pedig folytatódik, a Lidl ezúttal Újbuda központi részén, a Móricz Zsigmond körtér mellett, a Bartók Béla úton nyit boltot.

Az egység közvetlen közelében sem az Aldinak, se a Pennynek nincs üzlete, a Lidl a Spar és a CBA Bartók Béla úti egységeinek, és a körtéri Sparnak okozhat fejfájást.

Ha érdeklődik a boltláncok aktuális akciós ajánlatai iránt vagy tetszett a cikk, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon

Korábban pedig ezekről írtunk: 

A Mindenár.hu ezekről írt korábban:

A Penny is betört a belvárosba

Veszélyesek-e a cukropótlók? – Mindenár.hu-iránytű

Mit tudnak a cukorpótlók? És mit nem? – Mindenár.hu-iránytű

Pénzpocsékolás az ásványvíz?

Legyél te is fagylaltellenőr!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!